Egy felhős-ködös novemberi napon meglátogattuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahol Hardy Mihály mesélt a reptér múltjáról és jelenéről.
Egy felhős-ködös novemberi napon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es kifutójának az elején álltam és vártam a soron következő gép leszállását. Mellettem még néhány szerencsés, akik Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatójának vezetésével megtekinthették a repteret.
Az első világháborút követően a magyar polgári repülés, ha nem is zökkenőmentesen, de lassan haladt a fejlődés útján. Ebben az időben még Budaörsön működött Budapest és Magyarország nemzetközi reptere, 1938-ban került napirendre egy új fővárosi reptér létesítése. Az új helyet Pestszentlőrinc, Vecsés és Rákoshegy határában jelölték ki. Elkezdődött a tereprendezés és közben közel egy évig meteorológia méréseket is folytattak: a szélviszonyokat és a köd kialakulásának és feloszlásának körülményeit vizsgálták. Végül úgy találták, megfelelő lesz a helyszín a reptér számára.
A Ferihegy 1-ként ismert terminál épületének tervezésére kiírt pályázatot ifj. Dávid Károly terve nyerte, akit a modern magyar építőművészet egyik megteremtőjeként tartanak számon. Az általa tervezett épület alaprajzát tekintve stílszerűen egy repülőgépet ábrázolt: a törzs a nagyméretű indulási-érkezési csarnok, a vízszintes vezérsíkja az út felőli homlokzat, szárnyai a két oldalra néző épületrészek, motorjai pedig a két irányítótorony. Az építési munkálatok 1942-ben kezdődtek el, ám a második világháború harcaiban az épület komoly károkat szenvedett. Végül 1950-ben adták át az 1-es futópályával együtt. Ezt követően többször bővítették. A mai kettes terminál épületét 1983-ban kezdték építeni és 1985-ben adták át. Később megépítettek a 2b terminált, majd 2005-ben teljes körűen felújították az 1-est, amit immár vasúton is el lehetett érni és megépült a modern és nyugat-európai szintű Skycourt. A 2012-es februári Malév-csőd azonban feladta a leckét a reptér menedzsmentjének, hiszen a forgalmának a több mint felét egyik napról a másikra elveszítette. Szerencsére a szakemberek sikeresen vették a feladatot és megoldották a reptér problémáit és 2013 második felétől már megközelítették a 2011-es statisztikai mutatókat.
A kifutópálya elején állva azonban mindez oly távolinak tűnt. „Ez a manchesteri járat lesz!” - hallottam Hardy Mihály hangját. A leszálló gép alig 70 méterrel repült át fölöttünk és szinte pillanatok alatt eltűnt a szemünk elől. Lassan bemondják, hogy üdvözlik az utasokat Budapesten, akik már alig várják, hogy kicsatolhassák az öveiket és kiléphessenek a reptérre. „Várjuk meg a következő gépet?” - hangzik el a kérdés. Egyöntetűen igennel felelünk. Amint a következő leszállásra várunk, elgondolkozom, hogy hova is fejlődött a világ: alig 70 éve épült a nemzetközi mércével is modern reptér és a földünk szinte bármelyik pontjáról egy napon belül bárki eljuthat Magyarországra.
